RHC 3.: Őszi színorgia

szerző: Tihany Tamara
 
A mai nap folyamán már láthattátok hogyan turbózta fel Betsy akvarell ceruzával és glossyval, Edit pedig alkohol inkkel,Distress Inkkel és crackle accentsel az őszi falevél chipboardokat, most pedig fény derül az én verziómra is.
 

Számomra az őszben a legszebb a csodás meleg színek összemosódása, ezért nem volt kérdés, hogy a leveleken megpróbálom ezt a hatást visszaadni.

Mi lehetne jobb megoldás a színek keverésére, összemosására, mint a mixed media…és hát miért ne lehetne ezt a technikát alkalmazni ilyen piciben is? 🙂

Az MM-nél a festést, a pacák összefolyatását mindig alapozással kezdjük, ezért aztán én sem tettem másként: gessoval lefestettem a falevelek mindkét oldalát, hogy a bő vizes közeg majd ne áztassa fel. Megvártam míg megszárad a gesso teljesen (a száradásra rá lehet segíteni picit a hőlégfúvóval).

kép1

Aztán fogtam a vízfesték készletemet és az anilin festékemet, és jó vizes ecsettel (sok-sok-sok víz-pici festék), rácseppentettem őszi színű festéket a falevélre, és hőlégfúvóval megszárítottam a festékes vízcseppet. A meleg levegő picit terelgeti a pacát, ami nem baj, sőt, direkt jó, ettől lesznek olyan szépséges megfolyások a levélen. Én először többnyire zöldet használtam, aztán narancsot, pirosat, de ez teljesen az ember ízlésére és fantáziájára van bízva.

kép2

 

kép3

Az újabb színek felvitelét addig folytattam, amíg az eredmény nem volt számomra tökéletes.

kép4

Akkor akril bélyegző és szürke StazOn segítségével kis feliratot pecsételtem a falevelekre….

kép5

….majd egy kis arany viaszpaszta segítségével adtam egy kis fényt, csillogást nekik.

kép6

És hogy mihez kezdtem végül ezekkel a gyönyörű falevelekkel? Azt majd csak holnap mutatom meg. De hogy picit felkeltsem az érdeklődést, mutatok egy kis kukucskát, íme:

kép7

Remélem hasznosnak és érdekesnek találtátok a mai csipi tuning sorozatot, és velünk tartotok a jövő héten is! 🙂

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!