Belső Olga
Sziasztok, Olga vagyok, és scrapfüggő. Librandiként és Kalibként is megtalálható vagyok.
„Civilben” újságíró, a scrapbook a szerelem, a kettő együtt pedig, mármint hogy írhatok a scrapbookról, maga az önmegvalósítás, az örömmeló.
Imádom a papírt, mert szép és simulékony, nem kell hozzá esztergapad meg láncfűrész, meg semmi különös, hogy kedvünkre formáljuk, színezzük, alakítsuk. Azt hiszem, sokkal boldogabb lenne a világ, sokkal kevesebb frusztrált ember lenne, ha mindenkinek lenne egy hobbija, amiben ilyen szabadon megvalósíthatja az elképzeléseit. És még azt is szeretem a scrapbook-ban, hogy igazoltan gyönyörködhetek mindig a cuki kis gyerekeimben, mégsem tűnök majomanyának.
Királyfalvi Bea
Beus81 néven láthatjátok itt ott feltöltött alkotásaimat.
A scrapbook számomra valami olyan kikapcsolódás, amiben az alkotási vágyamat kiélhetem, mindenféle szempontból. Régebben csak digiztem, ma már ugyanakkora lelkesedéssel rakok össze hagyományos albumokat is. 2011 végén találtam rá erre a hobbira, ami szép lassan életformává vált számomra. Azt gondolom, hogy ez valamiféle művészet, ami az emlékek megőrzésére szakosodott. Életünk minden pillanata számít, még akkor is ha azt hisszük, hogy azok csak átlagos pillanatok, de átlagos pillanatok nincsenek, csak mi hisszük annak őket…
Számomra a scrapbook egy olyan művészet, amiben pillanatokat raktározok el a jövő számára!
Garabics Nikolett
2014 februárjában vesztem el végérvényesen. A hobbiboltok „scrapbook” részét addig nagy ívben elkerültem azzal, hogy: „Na, ez az amit én sosem fogok csinálni!”.Egy nagyon kedves ismerősömnél láttam először minialbumokat és egy pillanat műve volt elhatározni, hogy én is ilyen csodákat szeretnék készíteni. Íme a bizonyíték arra, hogy soha ne mond, hogy „soha”.
Később szépen lassan elkezdtem a hagyományos oldalak felé is kacsintgatni. Ha azt kérnétek tőlem, hogy mondjam meg mi is az én stílusom, a válaszom az lenne: „Nem tudom. Minden!” Azért csodás ez a „művészet”, mert benne rejlik az állandó fejlődés, tanulás lehetősége. Kísérletező típus lévén szeretek új technikákat és stílusokat kipróbálni. Ebben a műfajban nincs lazítás, itt mindig lehet újat tanulni és ettől is olyan izgalmas.Három gyönyörű gyermek édesanyjaként inspirációból nincs hiány. Eredeti foglalkozásom szerint köztisztviselő volnék, de bízom benne, hogy a két, egymást szorosan kiegészítő hobbim – ebből a fotózás már elég régóta az – egyszer nem csak a „másodállásom” lesz.
Nagyon örülök, hogy egy ilyen összetartó, állandó inspirációval szolgáló és vidám csapat tagja lehetek.
Ranga Sophie 
A nevem Eke-Ranga Zsófia, Ranga Sophie néven alkotok, a legtöbben így ismernek.
Három kislány anyukájaként különösen törekszem a szépre. A scrapbookkal 2014 év végén találkoztam, és akkor hasított belém az EZ AZ érzés! Mintha mindig ezt kerestem volna! Kreatív, művész lelkű szülők gyermekeként, mióta az eszemet tudom, alkotok. 13 éves koromtól varrok, középiskolában építészetet tanultam, így a műszaki vonal sem került el. Az „ez még jó lesz valamire” kincsek rabságában élek (papír fecnik, gombok, szalagok… ) Imádom az anyagokat, a textiltől a fán keresztül a papírig. A srapbook azért is lett szerelem, mert számtalan technikában ki tudom próbálni magam és állandó lehetőség a fejlődésre. Maximalista vagyok, és lassan alkotok, mert szeretem, ha „érik a mű”.
Kun-Pester Emőke, alias Fraupester
Kun- Pester Emőkének hívnak, Fraupester néven alkotok. Minden a várandósságom alatt kezdődött… Egyszerűen késztetést éreztem arra, hogy létrehozzak valami újat, fessek, varrjak, alkossak. Mialatt a kisfiunk növekedett a pocakomban egyre nagyobb igényem lett a szépre, a kifinomult, ízléses kiegészítőkre és a vidám otthoni dekorációkra. Elsajátítottam a varrás alapjait és azóta meg sem állok. Amint meglátok egy maroknyi gombot, néhány centi szalagot, pár filcdarabot a fantáziám máris szárnyal. Igyekszem folyton töltődni, ihletet gyűjteni, tanulni a tőlem sokkal kreatívabb és tehetségesebb emberektől. A scrapbook technikával nem olyan rég kezdtem el ismerkedni. Azonban az alapanyagokat nagyon nagy örömmel használtam fel korábban is ugyan nem feltétlen a megszokott módon. Nagyon nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy én is a Nőicsizma csapatába tartozhatok!
Kocur Márta (Tika)
Révkomáromban élek a családommal, végzettségemet tekintve tanár vagyok, de gyerekkorom óta kézműveskedem, rajzolok, alkotok. A scrapbookhoz 2014 tavaszán kerültem közelebb, amikor elhatároztam, a kislányomról készített fotórengeteget szeretném méltóképpen, más módon is megőrizni, hogy ne csupán a családi fotóalbumokban lapuljanak. Ekkor bukkantam rá a scrapbookra, és egyből tudtam, hogy a bennem rejlő kreatív énemnek erre van szüksége, ahol az érzések és gondolatok is helyet kapnak.
Szeretem a szépet, az ízléseset, a színeket, a textúrákat és mindezek együttes játékosságát. Leginkább albumokat, babanaplókat, esküvői vendégkönyveket készítek – nagyon szeretem, ahogyan a fotókból és a szebbnél-szebb papírokból összeáll egy lapozható könyv, ami kézzel készül, és történetek, emlékek, érzések, pillanatok sokasága. Izgalmas, bensőséges és örömteli kalandozásokként élem meg ezeket, amelyekben mindig lehet fejlődni.
Czakó-Radványi Piroska
Budapesten élek férjemmel és 3 éves kislányommal, akik állandó szereplői műveimnek. Német nyelvtanár vagyok, a scrapbookkal 2007-ben ismerkedtem meg: a kedvesemnek (mostanra már férjemnek) készítettem egy (kezdetleges) meglepetés albumot a fényképeinkből. Az ő óriási öröme késztetett arra, hogy minden lehetséges alkalomra meglepjem valami hasonlóval.
Érezvén az elméleti tudás hiányát, 2012-ben elvégeztem egy kezdő tanfolyamot, de akkor vált szenvedélyes hobbimmá ez a kedvtelés, mikor megszületett a kislányom. Beszippantott a Project Life, és a kihívásoknak köszönhetően az oldalak készítésében is bátrabb lettem. Még mindig úgy érzem, hogy nagyon sokat kell tanulnom, gyakorolnom – épp ezért óriási megtiszteltetés a számomra, hogy a NőiCsizma Design csapattagja lehetek.
