szerző: Tihany Tamara
…gesztenyefa levelét. 🙂
Akinek kicsi gyereke van, annak ez a versike mostanában gyakran jelen lehet az életében. 🙂
De hogy mi köze ennek a mai inspihez? Voltaképpen nem sok. Vagy mégis. 🙂 Szóval történeti szempontból semmi, de vizuálisan azért mégis eléggé hozzátesz az az óriási falevél valamit a mai képhez. 😀
Na, erre a szövegre szokta Kalib azt mondani, hogy bullshit. 😀 és tényleg amúgy, mert voltaképpen ennek a mai képnek nincs igazi története, ezért nehéz róla írni. Hacsak az nem, hogy imádom nézni a gyerekem, odáig vagyok a szépségétől, minden percben cseppfolyóssá válok, ha csak meglátom a szőke kis tincseit, a kék szemét, finom, pirospozsgás babapofiját. Néha ilyen történet nélküli, szép képeknek is lehet azért emléket állítani, ugye? 🙂
Hogy technikailag is meséljek valamit erről az oldalról: nos, fogtam ezt a nagy-nagy falevelet (ami a mai nap folyamán még szerephez jut majd, szóval stayed tuned!), és úgy jártam el vele, ahogy mindig ha valami különleges és nagy csipihez jutok: egy alapkartonon lefújtam misttel (ezúttal arannyal). Ennek az az oka, hogy így kétszer élvezhetem a különleges csipimet, egyszer mikor most felhasználom a lefújt levelet, és majd egyszer később is, mikor felhasználom a mintás kartont. 🙂
Aztán a levél erek alá papírokat ragasztottam random, ahogy épp esett, úgy puffant. Aztán már csak a fotóm alá rétegeztem kicsit, vízfestékkel nagyon halványan megfestettem a levél körül itt-ott, és kész is!
Nem volt nagy meló, de jól esett, és néha csak ez a lényeg, nem? 🙂
