10 éve együtt

szerző: Czakó-Radványi Piroska

Néhány hónapja volt a tizedik évfordulója annak, hogy a férjemmel megismerkedtünk. Ennek apropójából készítettem neki egy mini albumot (de most nem azt mutatom meg 😛 ). De hogy én se maradjak ki a jóból, elhatároztam, hogy készítek magamnak egy oldalt: méghozzá az új hímezhető számos chipboarddal. Nagyon jópofa, még úgy is, ha (spoiler!) nem hímezzük 😉

Alapnak a Cocoa Vanilla Studio – Wild at Heart kollekciójából választottam egy élénk színű papírt, mert nem csak a 10-es chipit, de a nagy bazsarózsa chipboardot is fel akartam használni ugyanazon az oldalon. És ahogy Sophienak a táborban mondtam (mikor próbálta kitalálni, hogy melyik lehet az én fotócserés oldalam): „Én nem festek.” 😛 Ez a vízfestékmintás papír tehát nekem készült, ráadásul remekül kiemeli a chipboardok natúr színét.

Mivel már van egy nagy virág az oldalon, a szokásos virágok helyett néhány meleg színű pillangót vágtam ki a hideg színek ellensúlyozására szintén ugyanebből a készletből, és a címkéket is színek (és mondanivaló) szerint válogattam ki (ezek némelyike maradék, korábbi NCsD workshopokból).

03 04 05 06 08

09

Kiegészítésnek még az arany színt választottam: a hímezhető chipboardot most nem hímeztem, „csak” összekötöttem arany cérnával, majd egy bojtot is készítettem rá. Készítettem még arany címkét is dekortapaszból, illetve NCsD címkéből+matricából. Az arany fonállal a magnólia bal felső „sarkában” is „kötöztem” egy picit. Végül az elmaradhatatlan dekorpöttyökkel nyilvánítottam késznek az oldalt.

07 08 02

 

Felhasznált anyagok:

Hímezhető számok (1, 0) http://www.noicsizma.hu/termek/himzheto-szamok-1155

Óriási bazsarózsa http://www.noicsizma.hu/termek/orias-bazsarozsa-1105

Betűkészlet matrica, fekete http://www.noicsizma.hu/termek/betukeszlet-matrica-744

Szívem érted dobban matricaív, átlátszó és fekete http://www.noicsizma.hu/termek/te-vagy-a-meggy-a-muffinom-tetejen-matrica-iv-1061

Aranyfóliás basic címke csomag http://www.noicsizma.hu/termek/aranyfolias-basic-cimkecsomag-597

Nyilak címkecsomag, fekete-fehér http://www.noicsizma.hu/termek/nyilak-cimkecsomag-434

Gravírozott szívek http://www.noicsizma.hu/termek/gravirozott-szivek-1052

 

0 hozzászólás

  1. […] ünnepeltük. Egy oldalt már láthattatok e témában ( http://blog.noicsizma.hu/egyeb/10-eve-egyutt/ ), most megmutatom a Karcsinak készült ajándékot […]

Hozzászólás most!