Hogyan lépjük át az árnyékunkat tutorial, avagy tábori beszámoló

szerző: Belső Olga Noémi (Kalib)

Tudjátok, van egy ilyen negyven-ötvenfős társaságunk, akikkel évente kétszer elmegyünk hosszú hétvégére bulizni. A gyerekeket otthon hagyjuk, eszünk-iszunk, visítva röhögünk, meg hát van ez a közös hobbink, a scrapbook, azzal is foglalkozunk ilyenkor.

Ez a jól kigondolt PR szöveg, mert amikor a valóságban azt mondjuk az ismerőseinknek, hogy pénteken azért nem dolgunk, mert scrapbook táborba megyünk, ahol papírokat vagdosunk egész hétvégén, na, akkor mindenki hülyének néz minket. De mi tudjuk, hogy miről van szó igazából, különben meg rossz az, aki rosszra gondol.  

Idén a második tábor is Szedresen volt, ami a nyáron még jó ötletnek tűnt, habár így utólag már nem annyira. Már nem emlékszem, pontosan hogy is volt, miért esett a választás megint Szedresre, nyilván köze volt tavaszi, kimondottan és határozottan javuló vendéglátásukhoz. De hát ugye Hérakleitosz óta tudjuk, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, és ez alól ők sem voltak kivételek, nyilván. Ha értitek, mire gondolok.

De hát végül is ki a rákollót érdekel a kaja (engem), amikor együtt lehetünk mi, intim ötvenkettesben? Az asztal stipistopi már jó előre beindult, és a legjobb helyek reményében szinte mindenki megérkezett déli egy óráig. És mivel az első workshop csak valamikor öt óra tájban kezdődött, a legtöbbünknek 4-5 óra is rendelkezésre állt az akklimatizálódáshoz. Tábori Monyó mellett idén ringbe szállt Hüttei Bombardino is, kíváncsi vagyok, jövőre hányan érkeznek tojáslikőrrel a hónuk alatt.

20170922_145947_resized

Mire elkezdődött Sophie workshopja, már nagyon vidámak és oldottak voltunk, örültünk egymásnak, na. Sophie egy állati jó projekttel érkezett, de ezt már csak utólag, a biztosra menők bölcsességével tudom kijelenteni, mert amikor először, még a nyáron beszélt nekem róla a Tamcsiék konyhájában, akkor azért még tarkóig szaladt rá a szemöldököm. Aztán kiderült, hogy pont az a három dolog, amitől akkor kigyulladt az agyamban a WTF lámpa, na, azoktól lett végül igazán ütős a projekt.

20170922_163503_resized

20170922_163518_resized 

Először is varrni kellett, és hát nekem itt van végem. Én már 15 évvel ezelőtt is kétoldalas ragasztóval ragasztottam fel a nadrágom szárát, mert tűt én nem veszek a kezembe, bocs. A Nap forró, az eső nedves, Kalib nem varr.
Teti igen.

20170922_194557_resized
Másodszor: szeptember közepén őszi albumba fotókat készíteni, az olyan, mint karácsonykor havat várni: a mi éghajlatunkon gyakorlatilag esélytelen.
A harmadik meg az, hogy mosható a borítója, amin már öt éve is sikítva röhögtünk Edittel, amikor a Meskán olvastuk egy eladó scrapbook alkotás alatt, hogy nedves ruhával tisztítható, mint fontos skill.

Na most ehhez képest Sophie egyrészt megvarrta az albumomat (ó, tudom, a tiéteket is, ne szabadkozzatok, szívesen csinálta, végig, mind a három napban), és állati jól nézett ki, (Sophie is, de most az albumról beszélek), amitől kedvet kaptam a varráshoz, és onnantól kezdve nem volt megállás, a rántott húsomat is körbevarrtam ezen a hétvégén onnantól kezdve.
Őszi képeket pont hét évvel ezelőttieket találtam, amikor a gyerekeim még pici-cukik voltak, és amúgy is életem legszebb ősze volt, szóval pont ideje volt már albumba tenni. A moshatóság meg kimondottan jól fog jönni, de ezt nem részletezem inkább ma.

Ezzel a projekttel frankón el is voltunk három napon keresztül, amit időnként, mintegy pihenésképpen megszakítottak más, kisebb volumenű workshopok.

Edit persze megint valami tök új cuccal jött, amitől mindenki kissé átlépte a saját árnyékát.

21761772_1655478164484321_2577713800279981490_n-horz

Ami engem illet, én például sosem szoktam átlátszó háttérre dolgozni, kivéve, amikor üvegtányéron tálalom a kolbászt, de hát az egy másik műfaj. Szóval küzdöttünk durván az ablakosra vágott plexi lapokkal, de élveztük. Aztán küzdöttünk a szétkenődött, ám az átlátszó háttéren durván átlátszó pillanatragasztó eltávolításával, azt mondjuk már nem élveztük annyira, de hősiesen megküzdöttünk vele, akinek megvan a tuti megoldás, kommentelje be! Viszont elképesztően szép alkotások születtek.

Szombat délelőtt Virágék jöttek a mixed mediás projektjükkel, délután pedig Flóra színre színt oldala következett. Azt is körbevarrtam, ofkorsz.

Este meg a szokásos programok voltak, úgy is, mint fotócserés játék, amit én már rég feladtam, messziről viszont mindenkit csodálok, aki játékban maradt, valamint a bingó, amit viszont társbérletben megnyertünk a Dulcz Adrival, yeah!

21950090_1642612039117443_8069103456274245665_o

És akkor még vasárnap volt képeslapkészítés Gigivel, de akkor már nem volt se monyó, se bor, se bombardino, se Jager, se semmi, mert fájdalom, készültünk haza, de azért még kihasználtuk az utolsó órákat, és utolsókat simítottunk egymás hátán, lelkén, és a saját alkotásainkon.

21950710_10214307846800230_3679492471094923600_o

Legvégül pedig kiderült, hogy Árpád, a pincér egyben a szakács is, meg szerintem a szobalány, a kertész, és talán még a lovasoktató és az istállófiú is egy személyben, de az utóbbiakra azért nem vennék mérget. Azóta, hogy ez kiderült, sokat nőtt a szememben, de ez nyilván összefüggésben áll az utolsó étkezésre felszolgált, gyakorlatilag hibátlan kacsacombbal és aszalt szilvás párolt vöröskáposztával, amit bevallott: ő sütött nekünk.

Hát így voltunk mi idén. Találkozunk fél év múlva, és addig is takarékoskodjatok, hogy megint el tudjátok költeni egy kisebb közép-amerikai állam éves GDP-jét dizájner scrapcuccokra. Inkább, mint kokainra, na.

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!