Shadow box – ami még egy gyereknek is pofonegyszerű

szerző: NőiCsizma

2 és fél évvel ezelőtt csináltattam pár csinosabb, nőiesebb fotót magamról – a férjemnek szántam. Albumot terveztem belőlük, de csak teltek a hónapok, évek, nem jutott rá időm.
Egyik nap Csizma rákérdezett, hogy mikor kapja meg már azokat a fényképeket? 🙂 Ekkor döntöttem úgy, hogy készítek azokból is egy shadow boxot.

A háromszög alakút választottam hozzá. Már fotókat sem volt könnyű válogatni, hiszen mindegyiket úgy kellett néznem, hogy a nagy része elveszik majd…

Első lépésként eldöntöttem, hogy a fotókat mely fakkokba teszem. Ekkor is figyelembe kell venni ugyanazt, mint a scrapbook oldalnál, hogy ne nézzünk kifelé.
A fotókat háromszög alakúra vágtam úgy, hogy a formára helyezve vonalzóval és tűfilccel bejelöltem a vágás helyét.

IMG_7070

IMG_7071

Csizma nagyon szereti ezt a fotót, így nem maradhatott ki! 😉

IMG_7072

IMG_7074

A közepébe egy mintás parafából vágtam háromszög formát – ugyanazzal a rárajzolós módszerrel:

 IMG_7078

IMG_7079

Mivel 10 x 15 cm-es fotókat használltam, a fényképek nem töltötték ki a shadow box háromszög formáját. A sarkokba téptem a parafából.

IMG_7080

A legfelső fakkba is szabtam a parafából. A fénykép méretre vágása után a két alsó sarok túl sötétnek tűnt, így egy szép csipkével tompítottam.

IMG_7084

Beletettem a fotót, így már tetszett.

IMG_7087

Kerestem hozzá egy piros virágot, ami illik a piros körmeimhez, majd az indás chipboardok között válogattam, ami illik a damask mintás parafához. Végül a kalitkás csomagból választottam a cirádát, de mindjárt hármat is…

IMG_7088

Tettem a virág alé egy pici cérnacsipkét, majd a hashtagek között is találtam egy ideillőt: #ezvagyokén.

Hát ez vagyok én! 🙂

IMG_7090

IMG_7092

IMG_7093

IMG_7094

IMG_7097

IMG_7098

Tamara (8 éves) lányom is napok óta arról faggat, hogy mit csináltunk, miután hazahoztuk őt születése után a kórházból. Ma kérte, hogy mutassak neki fotókat a picikoráról. Megkérdeztem, nem akar-e egy shadow boxot készíteni ő is?
Persze, hogy akart…

Kiválasztottuk a fényképeket, melyeket 10 x 15 cm-esben hívattam elő. Voltak köztük olyanok is, amik széléről a FIT In nyomtatás miatt le kellett vágnom a fehér csíkot. Így viszont kisebbek lettek, nem töltötték ki a fakkot teljesen:

IMG_7042

Cérnacsipkével takartuk el:

IMG_7049

Tamara beragsztgatta a fotókat:

IMG_7045

Majd az általa kiválasztott papírokat (amiket én vágtam méretre…):

IMG_7047

Tamara adott címet is, amit a Smart Mini betűkből Ő kimetszett…

IMG_7050

Feketére tintázta őket majd fel is ragasztotta:

IMG_7052

Pont is került a végére, mert szerinte ez egy mondat.

IMG_7054

A kislányos babacsipikből válogatott. A mackó persze nem maradhatott ki. 2 mm-es 3D ragasztószalaggal jóóól megemelte:

IMG_7056 IMG_7057

Ha dekortapaszt vagy szalagokat is szeretnénk rá, ugyanúgy kihasználhatjuk a vastagságát, mint a vászonképeknél:

IMG_7059

Ha van olyan a fényképen, amit szeretnél eltakarni, rejtsd egy díszítőelem (pl virág) mögé!

IMG_7061

A díszítést nem kell nagyon túlgondolni. Lehet ilyen kis finom és szép is:

IMG_7065

IMG_7067

Tamara, a boldog alkotó. Ugye, milyen szép? 🙂

IMG_7100

IMG_7102

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!