Tedd azt, amiben hiszel!

szerző: NőiCsizma

A szedresi Scraptáborban tartott Gigi egy workshopot a Pentart media tintájával és a repedő pasztájával. Egy giga vászonnal készültem rá és 4 fotóval, de aztán minden máshogy alakult… ahogy az lenni szokott… 🙂

Első lépésként lekentük a vásznunkat a repedőpaszta alapozójával, majd jóóól meglocsoltuk media tintákkal és az oldószerével, összefolyattuk, aztán száradás után fehér repesztőpasztával és stencil segítségével mintákat varázsoltunk rá.

IMG_7795

Mellettem Tamcsi nem csak stencilt használt, hanem vékonyan bekente a vásznát itt-ott, ami roppant módon megtetszett nekem, így én is először maszatoltam rá körbe, vékonyan a repedő pasztából. Utána még 3 mintát is felvittem a vászonra stencillel. Itt meg kell jegyeznem, hogy köszönjük a workshopot, remek volt!!!

Mikor megszáradt nagyon elégedett voltam az eredménnyel, de sajnos a fotóim már nem illettek hozzá 😀
Világos hátterű fényképeim voltak, amik beleolvadtak a szép, repedezett keretembe, ráadásul eltakarták a media tintás mintát. Így itthon kellett befejeznem.

Vannak fekete hátterű képeim is, de azokkal eddig nem igazán tudtam mit kezdeni, mert elég kemények és én nem érzem magam ilyennek a hétköznapokban. Viszont tény, hogy megmutatják azt, néha igen is kemény, és rendkívül erős vagyok. Egy ehhez passzoló idézetet kerestem tehát, mert Gigi workshopján az is feladta volt, hogy kerüljön rá szöveg is.

A változatos, izgalmas háttér nem kívánt sok díszítést, így az enyém így került ki a falra:

IMG_7778

IMG_7788

IMG_7786

IMG_7781

IMG_7784

IMG_7785

1 hozzászólás

  1. Edit, már ott nagyon tetszett, amit láttam ebből a vászonképből, de így, befejezve, képekkel és a szöveggel együtt, még jobban. Izgalmas volt látni alkotás közben, hogyan alakul az összkép. Köszönöm az említést is a cikkben, jól esett, hogy részt vettél a közös alkotósdiban. 🙂

Hozzászólás most!