Téli mese

Szerző: Suhai Hajnal

Amikor megláttam a Vattacukor mini alkotócsomagot, úgy voltam vele, hogy nem tudom mire, kinek, mikor és mit készitek belöle, de nekem nagyon kell. A koromból kifolyólag kinöttem már rég  a csillámpónikból és a mostani életünket dokumentálva sem tudtam, hová használhatnám fel saját magam részére a cukor kis nyuszikat meg a hóembert, de úgy el voltam a kivágatoktól és a rózsaszin, fekete, fehér papiroktól varázsolva, hogy azt mondtam: egy életem, egy halálom, de ezt a csomit megvásárlom :-). Amikor megérkezett, kiraktam a kivágatokat egymás után libasorba az asztalomra és csak nézegettem. A férjem szerint visszamentem gyerekkorba… és milyen igaza volt. Na, de erröl majd késöbb.

 Szóval megvolt az alkotócsomag és bizsergett a kezem, hogy valamit készitsek. Karácsony jön, ilyenkor beindul nálam az ajándékkészités idöszaka, igy eldöntöttem: egy egyszerü, játékos albumot készitek a barátnöm unokájának.

 Az album készitése közben ott motoszkált a fejemben, amit a férjem mondott és akkor jutott eszembe, hogy bizony én is voltam gyerek :-), nekem is vannak olyan fényképeim, amelyek passzolnának ehhez/ebbe az albumhoz/ba. Itt Heidelbergben csak ez az egy gyerekkori fénykép van rólam (és a húgomról), amelyet végül az albumban is használtam, de Karácsonyra megyünk haza a szüleimhez és ott van még jó pár :-), majd befénymásolom öket és itthon kinyomtatva kész is lesz az album. Igy lesz majd egy albumkám magamnak, magamról. 

 Az album nagyon egyszerü 6,50"x4,50". Az alábbi fényképeken látjátok majd, hogy olyan mint egy kis táska, külön részekkel a fotóalapoknak (remélem jól irom/hivom, de ha nem nyugodan javitsatok ki és irjátok meg kommentben ). Ezeket a fotóalapokat dekoráltam és rájuk ragasztható egy álló vagy fekvö 2"x3" fénykép, de elfér egy 4"x4"-is. Mivel az eredeti elképzelés az volt , hogy ajándék lesz, az elsö két fotóalapon megjelöltem a fénykép helyét, a következö négyen már nem. A táska-albumka mágnesek segitségével "záródik" . A kerek kis csatot kartonból készitettem, himzöfonallal körbehimeztem és egy shaker boxot alakitottam ki. A doodle-s körös shaker box jól jött volna, de majd a következönél azt használok.

 U.i Befotózás után vettem észre, hogy az egyetlen fénykép mellöl elmaradt a komment, utólag potóltam,és a dátumot is beirva kaptam a szivemhez, hogy Úristen, de elrohant az idö :-).

Felhasznált termékek:


Vattacukor

Fehér alapkarton

 
 

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!