szerző: Tihany Tamara
Mikor kézbekaptam ezt a csodálatos virágos backgroundot még nem volt hozzá stencil is, így az első dolgom volt elhatározni, hogy valamilyen színre lefújom, és a papírt, amin fújom, háttérként használom majd egy másik oldalhoz. Két legyet egy csapásra, értitek, na. 🙂 Az arany színre esett a választásom, így hát lefújtam arany akril spray-vel, és a papírt félretettem egy másik projekthez.
Az arany backgroundot hosszasan nézegettem, pakolgattam, tettem ilyen papírra, meg olyanra, próbáltam hozzá ilyen fotót, meg olyat….Aztán végül erre a családi fotóra esett a választásom, ahol a kék-arany dominált, Dorcikám ruhája miatt. Julitól már úgyis tudom, hogy a sötétkék az arannyal szenzációsan mutat úgyhogy úgy döntöttem errefelé megyek el.
A backgroundot itt-ott tűzőgéppel rögzítettem, majd sötét kék vízfestékkel és jó sok vízzel befestettem itt-ott a lyukakon. Csak úgy hanyagul. Picit bélyegeztem is, kékkel és arannyal. Aztán a papírom alá gazdagon rétegeztem csipkét, papírt, csipi keretet, virágokat, farmert. Kis díszítés a fotó köré, és késznek nyilvánítottam.
Azóta elkészült az aranyra fújt papírból is az oldal. Megmutassam azt is? Érdekel valakit? 🙂
















[…] A múlt héten már meséltem arról, hogy hogyan lett az arany background mellett egy "virágrajzolatos" papírom is, és azt is megígértem, hogy megmutatom mit csináltam vele. […]