Alkotós alkotás

szerző: Ranga Sophie

Enyhén nyomás alatt vannak a gyerekeim, azt hiszem. Emília lányom néha bedobja az oviban, hogy albumot akar készíteni, ami nem más, mint két A4-es írólap félbehajtva, egymásba téve. Az óvónénik nem tudom, hogy fogadják, de nekem nagyon vicces! Boróka is próbálkozik a maga négy évével és elvarázsolt művész lelkével. A kis alkotásaikat megőrzöm, és majd egyszer odaadom nekik. Mi több, 6”-es albumvédőket is beszereztem nekik, amihez egyszer készítek egy borítót, hogy ebben tárolhassák a remekműveket.

Néhány hete Emi olyan oldalt szeretett volna készíteni, amin csak a szülei vannak. Mondanom sem kell, nincs közös fotónk a férjemmel :D. De ugye erre való a polaroid, amivel ő maga fotózott gyorsan, majd leült a scrapbookos dobozával a konyhaasztalhoz alkotni, a kisebbek pedig követték. Ez nem egy ritka helyzet nálunk, de az aprópó miatt megörökítettem.

A Nőicsizmás szülinapi kihívások a legjobb alkalom volt, hogy feldolgozzam a fotót. Pinteresten Wilna alkotásaiból inspirálódtam itt,  és itt.  Gyakran használok én is saját kézzel festett alapot, így nem volt idegen a technika: egy akvarell papírra az öt színből széles ecsettel vittem fel a csíkokat, majd ragasztóval bekentem egy kis sávot, amire arany csillámport szórtam. A festett részre apró pacás Tim Holtz stencillel, fehér tintával maszatoltam. .A kép alatti írásos papírra egy kiflis nylon zacsiból varrtam egy shaker boxot… Környezetvédő vagyok, de nagyon bízom benne, hogy nem bomlik el egyszer csak :D. A papír alá az új NCSD ágacskákból és Altenew Golden Garden virágaiból ragasztottam néhányat.

_MG_6044.1 _MG_6051.1 _MG_6063.1 _MG_6070.1 _MG_6073.1 1_MG_6068.1

Hogy tetszik?

Kíváncsian várom a kihívásra érkező alkotásaitokat!

Felhasznált termékek:

Tavaszi ágacskák: http://www.noicsizma.hu/termek/tavaszi-agacskak-maxi-1089

hello chipboardok: http://www.noicsizma.hu/termek/hello-chipboardok-1079

 

 

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!