Anyák napi mini albumok

Szerző: Mánfai Kinga

Anyák napja… Eredetileg egészen mást terveztem erre az alkalomra készíteni, de amikor Edit bedobta az ötletet, hogy az áprilisi pécsi klubra én készüljek projekttel, 180°-os fordulatot vett a dolog. Az „Ezt mind tőled tanultam” alkotócsomag már adott volt, viszont nagyon szeretem az egyszerű, pikk-pakk albumokat (főleg, ha ajándékba készítek), így a zsebes minialbum mellett döntöttem. A karácsonyi postán Suhai Hajnaltól kaptam egy nagyon cuki albumkát, ami rettentően megtetszett… olyannyira, hogy oda is adtam itthon az embernek, hogy fejtse már meg nekem, hogyan készülhetett… J Ő meg lelkesen (…) lemodellezte nekem egy A/4-es papíron. Miután realizálódott bennem, hogy ez mennyire egyszerű, teljesen belelkesültem, és azóta már négy ilyen album került ki a kezeim alól. Szóval egyből gondoltam, hogy ezzel készülök a klubra.

Két verziót is készítettem, két külön méretben, így legalább egyből elkészült a nagymamám ajándéka is. A kisebbikhez álló képeket válogattam, míg a másikba fekvő formátumúra szerkesztettem a fotókat. A díszítést nem vittem túlzásba, de szerintem 1-1 „szeretlek” és „köszönöm” chipi tökéletes és bőven sokatmondó volt, különösen a számomra nagyon kedves anya-lánya figurákkal kiegészítve J

Maradt még pár apróságom a „10 dolog amit neked köszönhetek” alkotócsomagból, és azok is nagyon jól illettek az albumokba. Az örök kedvenc szócímkéknek is egyből meglett a helyük, szerintem már-már kihagyhatatlanok az alkotásoknál!

Szerencsére mindkét ajándékozottnál nagy sikert arattak, anyukám és nagymamám is nagyon örültek az albumoknak <3

 

Felhasznált alapanyagok:

 

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!