Szerző: Ranga Sophie
Hamarosan anyák napja. Az én napom is. Egészen pontosan háromszorosan. Mindig meg is döbbenek, hogy én, akit huszonévesen fikarcnyit sem foglakoztatott az anyaság, három gyönyörű kislány édesanyja vagyok. Okosak, cserfesek, szépek. Tökélestesek! Én pedig rengeteget változtam általuk. Türelmesebb lettem, kitartóbb, megfontoltabb, lazább, és amennyire tőlem telik, következetesebb is (na, jó… és icipicit kiabálósabb :D).
Eredetileg egy anyukámnak szánt oldalhoz kerestem valami képet. Aztán elém keveredett Emília fotója, ami a születése után egy hónappal készült. Annyira picike volt, hogy előbb nem tudtuk, nem is akartuk fotózni. Ez a kép nem tervezett, épp altatni készültem. Aztán, mikor Boróka megszületett, ugyanilyen idős korában készíttettünk róla is egy sorozatot, és vele is lett egy hasonló beállítású. Nagyjából a második Edit-tanfin, úgy 3 éve használtam fel mindkettőt, és elhatároztam, hogy az akkor még pocakban levő Véda is felkerül egyszer arra az oldalra. Ugyan nem pont arra, mert végül készítettem magamnak egy anyák napi oldalt, amin már mindhármuk szívemhez oly’ közel álló fotója rajta van!
Nyomtatás előtt úgy szerkesztettem, hogy két fotó legyen egy 13×18 centis papíron, így három, viszonylag nagy fotót kellett volna elhelyeznem a 12”-es oldalon. Egymás mellé téve viszont inkább úgy döntöttem, hogy semmi szabvány, csak ahogy adja magát. Itthon mindig van 20 centi szélesre levágott alapkarton, pausz és fólia csíkom. Általában albumokhoz használom őket. Most a fóliából levágtam egy 47 centis darabot, azután írásos stencillel és modell pasztával felkentem a mintát. Keresztben többször átvarrtam, és fekete texture spray-vel pacáztam rá. A fotók alá mintás papírt vágtam és dekorgumi csíkokkal eltartva ragasztottam fel őket. A kivágóívről két virágcsokrot használtam, az egyik alá szalagokat halmoztam – ezt Tamcsi kitűzői ihlették. A hátulján a fotók alatti részre kétoldalas ragasztóval dekorgumi csíkokat tettem, ezzel rögzítettem a falra… oda, ahol mindig szem előtt van <3
Felhasznált anyagok:
Sophie ez annyira csodás!!! Mindig elbűvöl a könnyed, légies és elegáns stílusod!
Köszi, hogy megmutattad!