Tavaly év elején nagy sikere volt a csapat fotócserés játékából készült játéknak, ezért arra gondoltunk, hogy ismételjük meg idén is. 🙂 Nyolc napon át (mivel Niki sajnos nem vett részt idén a játékban) minden nap megmutatunk egy oldalt leírással, de szerző nélkül, itt a blogon. A kilencedik napon pedig tippelnetek kell majd, hogy szerintetek melyik oldalt ki készítette. A helyes megfejtő természetesen idén sem marad ajándék nélkül! 🙂 (a szerk.- Tamcsi)
Következzen az ötödik oldal:
Én egy nagyon jó képet kaptam. Nemcsak azért tetszett, mert olyan nagyon cuki ez a mosoly, hanem azért is, mert nagyon jók a színek és mert megszólított. Rögtön tudtam, hogy ezen az oldalon a színvilág, fekete fehér kék lesz, amit majd egy kis arannyal is megbolondítok még. Maszatoltam az alapkartonon egy kicsit fehér akrilestékkel, pacáztam fekete mist-tel és pecsételtem fekete tintával és arany media inkkel. A fotó alá rétegeztem papírt, pauszt, tortacsipkét, gézt. Varrtam egy keveset. Pauszpapírból szíveket vágtam ki, erre került egy kamera és címkék. Leveleket mindenképp akartam az oldalra, hogy a párna mintája visszaköszönjön. Flitter, csillag, texture spray pöttyös, félgyöngy és tulajdonképp kész is az oldalam.














[…] Love- fotócserés játék 2016 5. rész […]