Szerző: Dombi Brigitta
Sziasztok!
Ezúttal egy Traveler Notebookot hoztam nektek. Biztos többen vagytok úgy vele, mint én, hogy a nyár végére esett a nyaralás és még nem sikerült, vagy éppen készülőben van a nyári albumka. Emiatt szerintem szeptemberben, igaz már az őszi színek és formák kezdik uralni a gondolatokat, még belefér a nyári élmények megörökítése. 🙂
Egy jó hosszú és aktív nyaralást tudhatunk magunk mögött, így rengeteg fotóm volt feldolgozni és még annál is több élményt kellett dokumentálni. Kezdettől fogva traveler notebookban gondolkodtam.
Mindenképpen szerettem volna, hogy ne csak a képek legyenek egy albumba gyűjtve, hanem az egész utat állomásról állomásra dokumentáljam.
Akkor még nem voltak az NCsD kínálatban a kis füzetek, így én magam készítettem egyet.
De ti szerencsések vagytok, mert azóta Edit gyönyörű traveler notebookokat álmodott meg, így ezzel már nem kell bajlódni. 🙂
Időközben kicsit olyan mini albumossá alakult át ez a TN, de a napi élmények szépen tematikusan vezetve vannak benne. Imádom a kis zsebeket, rejtekhelyeket az albumokban, amik azért is hasznosak, mert lehetőséget adnak a későbbi fotó vagy szövegpótlására is és itt szükség is volt rájuk.
Most is bebizonyosodott, hogy az NCsD szövegmatricák között biztos, hogy minden szituációra találni egyet vagy akár többet is és akkor lehet gondolkodni, hogy melyik is kerüljön oda a sok közül. 🙂
De akár egy egész szöveget is szuperül meg lehet írni velük és szerintem külön feldobja, hogy olyan színes, élénk kis szöveget kapunk.
A sok-sok augusztusi élménynek és a cuki NCsD chipboardoknak köszönhetően jó vaskos traveler notebook lett ez. 🙂
Biztos sokatoknak feltűnne, de inkább szólok előre! 😀 A két itthoni állomás egy második posztban jön és egy kis flip through videó is lesz! 🙂
Köszönöm, hogy itt vagytok! Jó nézelődést! 🙂
Brigi
Felhasznált anyagok
A divat én vagyok papírkészlet