szerző: Királyfalvi Bea
Nemrég láthattátok a Prága albumomat, most megmutatom, hogyan került bele ez a 4 nap a Sn@p albumomba. Igyekeztem csak a lényeges momentumokat belesűríteni, hiszen tudtam, hogy egy külön albumba kapnak majd helyet az összegyűjtött emléktárgyak, és a rengeteg fotó.
Az első és utolsó napot, ami igazából csak egy fél nap volt 2-2 10×15-ös kártyán dokumentáltam. Az érdekessége az, hogy a szövegeket és a cím feliratot, valamint a címkék egy részét nem kinyomtattam, hanem a fotókkal együtt előhívattam.
A második és harmadik nap teljes nap volt, ezért választottam ezt a sokosztásos elrendezést. Eleinte picit aggódtam, hogy az 5×5 cm-es képek nagyon picik lesznek, de így utólag azt gondolom, hogy nincs baj ezzel a mérettel, sőt még a sarkait díszíteni is lehet.
Az albumban így mutattak az oldalak egymás mellett.

















