Óvodai búcsúalbum

Kicsit közhelyesen indítok: hát ez a nap is eljött! Elballagott az óvódából elsőszülött büszkeségünk. Tudom, lesz még egyéb ballagás, reményeink szerint a diplomáig meg sem állnak, de nekünk ez volt az első. Első gyerekünk, akinek szeptembertől új fejezet kezdődik kis életében.

Az utóbbi három évben annyira el voltunk kényeztetve, hogy egészen mostanáig kaputól kapuig csak kb. 20 méter volt az ovimenet – ennek okán mindig az utolsók között érkeztünk :D. Mázlisták voltunk, hogy az ideiglenesen a szomszédunkba telepített konténerek a látszat ellenére teljesen „ovis” környezetet biztosítottak a gyerekeknek. Az első napokon még nem volt olyan buja a növényzet, hogy ne láthattam volna az udvaron szaladgáló kis felfedezőmet – hányszor ültem a fürdőszoba ablakában és lestem őt titokban :D. De azért vagyok a leginkább hálás, hogy igazán jó kis csapat jött össze, az óvónénik, dadusok pedig úgy szeretgették, terelgették őket, mintha a sajátjaik lennének.

Az ötlet, hogy valami maradandóval kedveskedjünk az óvónéniknek, dadusoknak, ezúttal nem az én fejemből pattant ki – bár előbb-utóbb úgyis előrukkoltam volna vele 😉 . A ballagós készlet pont jókor jött, mert nálunk két héttel előbb volt vége az óvodának, így időben el is készültem. A borítóra a kifesthető papírokat színezte-festette Emi lányom akvarell ceruzával, a betűs körökből pedig mindenki nevének a kezdőbetűjét hímeztük ki. A belső oldalakra a gyerekek rajzai, fotói kerültek – minden szülőnek odaadtam egy méretre vágott papírt, amire alkothattak a gyerekeikkel. Festettünk még bele lábnyomatot, készítettem vicces shaker boxot legoval, csit-csattal, lettek közös fotós oldalak az elmúlt évek eseményeivel, varrtam zsebet ajándékutalványnak és végül, de nem utolsó sorban egy zseniális anyuka társam egy-egy karikatúrát készített.

_MG_7161.1 ovis album 2017.1 ovis_album.2017.2 ovis_album.2017.3.1. ovis_album.2017.3 ovis_album.2017.4 ovis_album.2017.5 ovis_album.2017.6 ovis_album.2017.7 ovis_album.2017.8 ovis_album.2017.9 ovis_album.2017.10 ovis_album.2017.11. ovis_album.2017.12

A nagy zsibongásban nem láttam mindenki reakcióját, de azt hiszem ez valóban egy életre szóló ajándék lett. 🙂

 

 

Felhasznált anyagok:

Festhető ballagós papír: http://www.noicsizma.hu/termek/festheto-ballagos-papir-1173

Hímezhető betűk: http://www.noicsizma.hu/termek/himezheto-betuk-1185

Szeretettel chipboard csomag: http://www.noicsizma.hu/termek/szeretettel-chipboard-csomag-1163

Ballagós papírkészlet: http://www.noicsizma.hu/termek/ballagos-papirkeszlet-1174

Ballagós címke készlet: http://www.noicsizma.hu/termek/ballagos-cimkeiv-a-6-1172

Ovisok chipboard csomag: http://www.noicsizma.hu/termek/ovisok-1171

 

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!