Szerző: Kocur Márta
Piroskához hasonlóan, én is egy karácsonyi ajándékalbumot szeretnék megmutatni, amit a férjemnek készítettem. Nagyon sokat morfondíroztunk az ünnepek előtt, hogy az ajándékozást hogyan tudnánk lecsökkenteni, hogy ne vegyünk felesleges dolgokat egymásnak és a családnak sem. Akárhányszor megkérdeztem a férjemet, hogy minek örülne igazán, kézzel fogható ötletet sosem mondott, igazából megvan mindene, amire szüksége van. Na, paff. Pasiknak szerintem egyébként is durván nehéz olyan ajándékot kitalálni, aminek őszintén örülnek is, mert valljuk be, újabb zokni-ing kombó láttán már nem annyira őszinte senkinek sem a mosolya. 😀
Arra jutottam – és itt kicsit kettőnkre is gondolva -, hogy élményt fogok neki ajándékozni. Még tavaly a scrapbookosok csoportban Hulman Editnél láttam, hogy milyen klassz kis kuponos albumot készített szintén a párjának, hát innen jött az ötlet. Mióta a kisebbik lányunk is megszületett, egy kezemen meg tudom számolni, mennyi alkalmunk volt arra, hogy kicsit kettesben legyünk a folytonos csacsogások, pelenkacsere, tesós hajhúzások mellet.
Így egy olyan albumot készítettem a férjemnek, amelyben minden hónapra van egy randi tipp! J Duplaoldal, az egyik felére a hónapjelölő chipiket fekete tintával lefestettem, majd kinyomtattam az adott hónapi „feladatot” magunknak, és beleragasztottam. Az oldal párjára pedig fotóval, néhány mondattal dokumentáljuk a közös élményt, amelyet remélhetőleg megélünk majd. Ezért ez a fele meglehetősen minimál lett, de úgy szerettem volna, ha szükséges, bővíteni lehessen majd az oldalakat.
Az egész album roppant egyszerű, mert azt vettem észre, hogy készíthetek én bármilyen bonyolult, fűzött, ragasztott albumot, a technika a legutolsó, amit figyel rajta 😀
Natúr kraft hullámkartonból kivágtam egy csíkot, ez lett az album borítója. Az oldalakat 10×15-cm-s méretben készítettem el, és spirálozógéppel fűztem őket össze, az utolsó lapot a borító hátoldalához ragasztottam. Arany gumizsinórral fogtam össze, minimális díszítést is kapott – szerintem nagyon mutatós, pasis lett így. Az albumba többek között olyan „élmények” kerültek, mint pl. a hajókázás, evezés, sátorozás, koncert, szabadulószobából való kijutás, wellness. Tehát semmi extra, de úgy gondoltam, a kettesben töltött idő a fontos, a nyugodt beszélgetések, amikor nem vág senki sem a szavunkba J.
Felhasznált termékek:
Te vagy a meggy a muffinom tetején