szerző: Ranga Sophie
A következő album megvesztegetési kísérletem második, és azt hiszem egyben utolsó állomása.
Mikor a férjemnek valami alkalomra meglepetést vásárolok, kedvesen megjegyzi, hogy „minek költöttél ennyit” – bármi legyen is az, akármekkora értékben :D.
Most születésnapjára kicsit későn kapcsoltam, konkrétan a nagy nap előtti reggelen, hogy valami olyat (is) kapjon, aminek inkább eszmei étéke van. Azt agyaltam ki, hogy egy 15×15 cm-es albumot készítek lóhalálában. Egy barátnőm ötletéből merítve megkértem két nagyobb, már saját gondolatokkal rendelkező lányomat, mondják el, miért szeretik az apukájukat. Emíliám ezt szerette volna saját kezűleg is leírni. Ovi után, mikor még édesapa dolgozott, gyorsan kéznyomatot készítettünk (ez valami fura perverzió nálam, hogy időről-időre megörökítem a lányok kéz/láb nyomatát), aztán mindketten rajzoltak neki valami csodaszépet. Egy másik album kapcsán volt jó sok kinyomtatott fotóm a gyerekekről, így az sem vett el további időt (na persze, kis naiv… hogy is gondolhattam, hogy egy éjszaka alatt összedobok egy albumot)
A kivitelezésnél bajban voltam, mert szerettem volna igazán pasis albumot –már amennyire a gyerekek fotóival lehet ilyet. Attól féltem, esetleg a fekete fotókarton komorrá teszi az egészet, de azt hiszem mutatós lett, és inkább csak kiemelte a világos fotókat. A borítóhoz világos fa mintás papírt választottam, amire keresztbe Balsa lapból szabtam egy darabot. Használtam még stencilt fekete és fehér tintával, mindenféle feliratos, csillagos NCSD chipboardot, címkéket. Varrni most nem varrtam, ezt inkább zselés tollal imitáltam.
Először csak néhány oldalt terveztem, de menet közben jutott eszembe a sok-sok közös élmény, amit kár lett volna kihagyni belőle, így az történt végül, hogy megkapta a félkész albumot, amit két – na jó-, három hét múlva tudtam csak befejezni… Hát én most már határozottan állítom, örült neki 🙂 !
