szerző: Garabics Nikolett
2014 februárjában vesztem el végérvényesen. A hobbiboltok „scrapbook” részét addig nagy ívben elkerültem azzal, hogy: „Na, ez az amit én sosem fogok csinálni!”.
Egy nagyon kedves ismerősömnél láttam először minialbumokat és egy pillanat műve volt elhatározni, hogy én is ilyen csodákat szeretnék készíteni. Íme a bizonyíték arra, hogy soha ne mond, hogy „soha”.
Később szépen lassan elkezdtem a hagyományos oldalak felé is kacsintgatni. Ha azt kérnétek tőlem, hogy mondjam meg mi is az én stílusom, a válaszom az lenne: „Nem tudom. Minden!”
Azért csodás ez a „művészet”, mert benne rejlik az állandó fejlődés, tanulás lehetősége. Kísérletező típus lévén szeretek új technikákat és stílusokat kipróbálni. Ebben a műfajban nincs lazítás, itt mindig lehet újat tanulni és ettől is olyan izgalmas.
Két gyönyörű gyermek édesanyjaként inspirációból nincs hiány.
Eredeti foglalkozásom szerint köztisztviselő volnék, de bízom benne, hogy a két, egymást szorosan kiegészítő hobbim – ebből a fotózás már elég régóta az – egyszer nem csak a „másodállásom” lesz.
Nagyon örülök, hogy egy ilyen összetartó, állandó inspirációval szolgáló és vidám csapat tagja lehetek.
Rögtön egy inspirációt is hoztam 🙂
Volt egy Karácsonyunk, amikor a fát igyekeztem natúr színű díszekkel is felöltöztetni. Szalmabábuk, szalmacsillagok és sok kis fa dísz lógott a fán. Egészen más hangulat áradt szét akkor a szobában.
Amikor megláttam Edit karácsonyi chipijeit, beugrott az is, hogy milyen jó díszeket lehetne ezekből készíteni.
Amit most hoztam és javasolok Nektek igen gyorsan elkészíthető.
Alapnak vékony parafa lapot használtam. Ha nem találtok ilyet akkor a kraft karton is tökéletes lesz. Én formavágóval, – vagy egy poharat körberajzolva – kivágtam a parafa köröket. Ragasztópisztollyal ráragasztottam a csipkét, a madzagot, majd beborítottam a második körrel. Ezután kerültek rá a NCsD chipijei. De megteheted ezt bármelyik karácsonyi chipivel is.
A másik ötletemet még nem valósítottam meg, de leírom. A fent említett technikával könnyen tudtok girlandot is készíteni. Annyi különbséggel, hogy a félkész köröket egy spárgára, vagy szalagra ragasztjátok fel szép sorban (kb. 10-12 cm-es hézagokkal) egymás után .Már mehet is az ajtóra, a szekrényre, a tükörre, a tálaló szekrény fölé, vagy akár a csillárra is.
Gondoljatok csak bele, hogy mennyire mutatós egy ilyen girland a sok kis csodás, egymás mellet sorakozó chipivel!











