szerző: Kocur Márta
Nem éppen „hagyományos” babaalbumot készítettem Anna óvodás barátnője anyukájának, akivel az oviba járás kezdetétől nagyon jóban lettünk. A csavar a történetben az, hogy lányaink között mindössze 5 nap különbség van, és az oviban szeptembertől rögtön egymásra találtak, barátságuk azóta is tart. Anyukájával pedig az elmúlt hónapokban együtt vártuk második babáinkat, a „kistesókat”, így izgalmas barátnős-babás-lányos kapcsolat alakult ki közöttünk.
Leo kisfiuk februárban született meg, és gondoltam, meglepem őket egy babaalbummal az első fotóknak. Nekem nagyon tetszik ez az ikeás képkeret, mert rengeteg lehetőséget rejt magában, többször is készítettem már belőle albumot. Mutatós, izgalmas és lakásdekornak sem utolsó.
Az albumot az Echo Park Bundle of Joy fiús készletéből készítettem, sok-sok nőicsizmás csipit, címkét felhasználva. Az izgalmasság kedvéért vannak benne kis kártyás oldalak is, amelyekre fel lehet jegyezni az első adatokat, ill. a fotókat a csipik alá lehet csúsztatni.
Poénos volt az album célba érése, ugyanis azt viszont már a férjeink intézték.
Felhasznált termékek:
Chipboard betűkészlet – Ropi: http://www.noicsizma.hu/termek/chipboard-betukeszlet-ropi-267
Babás bordűr: http://www.noicsizma.hu/termek/babas-bordur-745
Kisfiú babás chipboard csomag: http://www.noicsizma.hu/termek/kisfiu-babas-chipboard-csomag-344
Mesés éjszaka: http://www.noicsizma.hu/termek/meses-ejszaka-589
Fiúbaba címkecsomag: http://www.noicsizma.hu/termek/fiubaba-cimkecsomag-30
Fényképezz sokat! matricaív: http://www.noicsizma.hu/termek/fenykepezz-sokat-matrica-799