Pedagógusnapra

szerző: Fraupester

Hogy elszaladt egy év, nem olyan régen mutattam nektek a pedagógusi érdemrendeket pedagógusnapra, most meg már itt az újabb inspirációm tőlem- nektek erre az alkalomra. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de sokan csak kapkodjuk a fejünket, hogy mennyire szuper öltetekkel, újdonságokkal rukkol elő hétről hétre a NCSD csapata. Hihetetlen mennyire lelkesek a lányok (persze én is) és mennyi munka van abban, hogy jobbnál- jobb termékekkel rukkoljanak elő.

Az idei pedagógusnapra szánt ajándékon nem kellett sokat törnöm a fejem. Annyira adta magát a hímezhető betűk láttán, hogy ebből mi fog készülni. Egyből tudtam, hogy valami dekoratív fellógatható, fényképes ajándékot szeretnék alkotni.

Miután lefestetem az alapokat, kihímeztem a mintákat. A hátuljára a kisfiam anyák napi ünnepségen készült fényképét ragasztottam. Az elejére kerültek a feliratok és a papírvirágok. Az elkészítése nagyon egyszerű volt, bár a hímzés kicsit időigényes, de hát én nagyon szeretek ilyenekkel bíbelődni.

001_t 002_t 003_t

A csomagolást sem szerettem volna elaprózni, az Ikeában kapható GIVANE kis talpas zacskókba tettem, a tetejére pedig félkörívben rögzítettem a díszeket az akasztójuk által.

004_t 005_t 006_t

Nagyon remélem, hogy idén is nagy örömet fogok szerezni az óvónéniknek és a dadus néninek.

 

Felhasznált anyagok:

 

 

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!