Szerző: Kocur Márta
Nem tudom mikor nőtt meg ekkorára ez a gyerek, de Annalányom egy hónappal ezelőtt öt éves lett. A pihe-puha baba kész hölggyé vált, csak kapkodom a fejem, miközben anyai szívem pedig összeszorul. Na de, egy születésnap mindig örömteli életesemény, nem hüppögünk itt most, meg amúgy is, sor került Annám első szülinapi bulijára, amelyre a barátnőknek természetesen meghívók is készültek.
A szülinapi meghívókat nem bonyolítottam túl, de mégis játékos kis lapokat képzeltem el a lányoknak. A buli témája, ill. főbb motívuma a póni volt, így adta magát, hogy a csillámpóni chipik helyet kapjanak a meghívókon. Fehér alapkartont méretre vágtam, majd akvarell ceruzával szivárványt rajzoltam rá, amit később vízzel átmaszatoltam. Erre kerültek a chipboardok. A meghívó szövegét pausz papírra nyomtattam, körbevarrtam és a pici csillámpónis csipikkel megtöltöttem, így kaptam egy shaker boxot.
A buli előtt sokat tájékozódtam a neten, milyen is egy gyerekzsúr, mi az, ami nem hiányozhat róla. Ilyen pl. a köszönetajándék, amelyet láthatóan örömmel fogadott a kis vendégsereg. 🙂 A nőicsizmás csomagolódobozokat, a blisztereket hasznosítottam újra – mintás scrapbook papírt itt is méretre vágtam, megtöltöttem színes csokis drazsékkal, hajgumival és stílusosan csillámpónikat is rejtettem a dobozkákba. Nagy sikerük volt, szerintem is írtó cukik lettek.
Ti is szoktatok köszönetajándékokat készíteni?
Felhasznált termékek: