Fotózzak, de mit?

szerző: Mayer Veronika (Roni)

Ha visszaolvastok a blogon, és ennek ellenére még mindig kétségeitek vannak afelől, hogy nekikezdjetek e ennek az éves projektnek, akkor lehet, hogy ez a cikk meggyőz majd arról, hogy mégiscsak bele merj vágni.

Tudom, hogy sok egyedülálló azt gondolja, hogy az élete unalmas és nincs mit fotózni rajta, de én néhány példán keresztül szeretném nektek megmutatni, hogy van annyi érték az életünkben, amiről érdemes fotót készíteni és albumba foglalni, még akkor is, ha nincs gyerekünk.

 

  1. Fűzzük le a prospektusainkat, belépőkártyáinkat, színházjegyeinket, repjegyeinket. Volt egy évem, amikor az újévi fogadalmam az volt, a színházi évad minden hónapjában elmegyek színházba. Nagy musical rajongó vagyok. Ritkán van ilyen, de a fogadalmat betartottam és 2013-ban minden évben voltam kultúrát magamba szippantani

kep1

  1. Nyugodtan helyet kaphat a hobbink is, ha még a scrappen kívül jut másra is időnk.

Hát igen, elég nagy baj, ha az embernek a scrap mellett még más hobbija is akad. Legalábbis ezt saját bőrömön érzem. Imádok horgolni, de a kettőt egymás mellett nem lehet. Azaz csak úgy megy, hogy hol az egyik hol a másik kap nagyobb hangsúlyt. Az elkészült szépségek aztán egy fotó erejéig szerepet kapnak az albumban.

kep2

  1. Helyet kaphatnak szomorú események is az albumban.

Másfél év alatt sajnos négy nagyszülőmből három meghalt. Most azt gondolhatjátok, hogy meg vagyok zavarodva, hogy a fájdalom kellős közepén is fényképezőgépet tartok a kezemben. Igen, mert hozzá tartozik az életünkhöz (bár apukám megtiltotta, hogy most augusztusban elhunyt nagyapám temetésén elővegyem a kamerát, haragszom is érte) és segít feldolgozni. Még mindig nagyon fáj és nagyon hiányoznak, sokszor megtelik könnyel a szemem, amikor ezekhez az oldalakhoz érek.

kep3.1

  1. Időjárásról készült fotók

Általában az extrémebb időjárást fényképezem le. Emlékeztetek, hogy március 15én hó volt 2013-ban? Ekkor volt, hogy bent ragadtak az emberek az autópályán. Igen, ilyen eseményeket szívesen feldolgozok az albumban.

kep4

  1. Házi munkáról készített fotók, pl befőzés

A férjem imád lekvárokat készíteni. Nem hagyományosakat. Valami épp mindig kipattan a fejéből. A legutóbbi alma lekvár narancslével és szegfűszeggel megbolondítva, de volt már kiwi-körte, mirabelle-alma és még sorolhatnám.

kep5

  1. Gyümölcseinknek is szánjunk helyet

    kep6

  2. illetve a növényeinknek, virágainknak is

Olyan jól tud mutatni a virág egy fotón, vagy a saját kertben szüretelt gyümölcs. Próbáljátok ki! Én sokszor fényképezem, hogy akár a folyamatában is lehessen látni egy-egy fát, gyümölcsöst.

kep7

  1. Ha van a családban gyerek, az ő készített emlékek, rajzok fontos szerepet töltenek be és nagy értékük van

Ebben az évben elhatároztam és be is fogom tartani, hogy a Zéti által készített rajzokat is le fogom fűzni. Mindig gyűjtöm, rakosgatom, de a lefűzésükhöz ritkán jutok. Nekem ez lesz az idei év nagy feladata.

kep8

  1. ételek, sütemények

    kep9

  2. gyerekek játékai (ezt az oldalt sokszor fellapozzuk, ha a Playmobil Farmmal játszunk, itt megnézzük a neveiket)

Szerintem nagy kincs lesz a gyerekeinknek, ha tíz év múlva visszanézik ezeket a fotókat. Lehet, hogy az unokáink ezeket már ismerni sem fogják?

kep10

  1. képeslapok, amiket magunk hozunk útjainkról, vagy amiket mi kapunk barátoktól, családtagoktól

Nagyon szeretem lefűzni ezeket a lapokat. (Van aki a hűtőmágnest gyűjti – többek között én is) Bármerre megyünk is, már a férjem veszi nekem. Ami pedig postán érkezik, hát az még jobb. De akár mi is feladhatjuk saját magunknak a lapot, bélyeg, dátumpecsét rajta lesz.

kep11

  1. egy délutáni hangulatról, pl. kávé szünet
  2. munkánkról egyes pillanatképek, munkakörnyezetünk

    kep13

  3. kedvenc sorozataink

Én sorozatrajongó vagyok. Így gyakran kerülnek be ehhez hasonló képek az albumba. Éppen melyik a kedvenc. Ti szeretitek őket? Hát akkor itt az ideje, hogy megőrizd ezeket az utókornak.

kep14

  1. könyveink, zenéink

Én általában a mesekönyveket fényképezem, mert Zétinek rengeteg regényt olvasok fel. Magam szórakoztatására mostanában ritkán veszek le könyvet a polcról. De majd visszajön még az az idő.

  1. esetleg politikai események, amik életünket befolyásolják (mindig eltervezem, de sosincs erőm rá)
  2.  néha-néha a bevásárlás blokkját, vagy egy-egy csoki csomagolását, vagy a Coca Cola címkéjét (Beának, köszi a tippeket)
  3. szépségápolás

Szoktam a fodrásznál félkész hajjal, tükörből fényképezni magam. Már nem néz boldondnak ;-), vagy a kész körmömet mindig lefotóztuk.

kep18

  1. Nagyon tetszik még Bea ötlete, hogy fotókat készíteni, amin a ruhák jól láthatóak, hisz 10 vagy 20 év múlva biztos jókat derülünk majd rajta. Vagy épp sírunk, hogy édesanya miért nem őrizted meg nekem??? Legalábbis én ezt nagyon sokszor megkérdeztem tőle.
  2. Elektromos kütyüink is nagyon gyorsan változnak, érdemes róluk is megemlékezni
  3. Közlekedés, tömegközlekedés, az utca, ahol nap mint nap közlekedünk
  4. És minden, ami gyorsan változik körülöttünk

Tudjátok folytatni a listánk?

Mert ezek mind-mind mi vagyunk, a mi történetünk, hiszem, hogy érdemes elmesélni. Szívesen látnám a dédunokáim arcát, amikor rólam olvasnak…..

 

 

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!