szerző: Mayer Veronika
Van-e helye ennek egy PL albumban? Én úgy gondolom, hogy az életünk része a távozás, az elválás is, ezért valamilyen formában természetes, hogy szerepel benne.
Mi – én és a férjem is – abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy ismertük a nagyszüleinket, együtt nőttünk fel velük. Zéti még szerencsésebbnek érezheti majd magát, mert ő a 8 dédszülőből hetet ismert. Az utóbbi két év nem volt könnyű, az én nagyszüleim közül gyors egymásutánban elment három, a férjemnél pedig egy. Lotti már csak hármat ismerhet.
Azt azért el kell még mondanom, hogy a temetésen kicsit megbotránkozva nézték a kamerám. Nem értették, hogy hogyan vagyok képes fényképezni. Édesapám apukája temetésén meg is tiltotta, hogy elővegyem. Azt hiszem nehezen fogom neki „megbocsájtani”, hogy az elfogadás, a búcsúzás ezen formáját megakadályozta nekem, de természetesen tiszteletben tartottam a kérését.
A mi evangélikus vallásunkban aztán egy év múlva újra megemlékezünk az istentiszteleten a hiányzó családtagunkról, majd a temetőben imádkozunk és énekelünk. Ezek a megemlékezések is helyet kapnak/tak az albumban.
Nem tudom, hogy segít-e a scrapbooking a veszteség feldolgozásában, de azt tudom milyen nehéz ezeket az oldalakat összeállítani és milyen nehéz az albumok lapozása közben ezeket az oldalakat újra és újra könnyel telt szemekkel végignézni.
Ilyen élmények feldolgozása viszont mindig arra emlékeztet, hogy milyen nagyon jó dolog ez a „fényképes napló”, hisz mennyi emléket őriz meg nekünk. A halálon túl is életben, emlékezetben tart és nem engedi a szép dolgokat felejteni. Egy szelencébe zárt élő múlt.
