Kezdő oldal a PL-ben

szerző: Mayer Veronika

Már jócskán benne járunk az évben, mégis miért most jövök ezzel? Én soha nem szoktam az év elején elkészülni vele. Ennek pedig a legfőbb oka, hogy a kezdőoldalt szeretem különlegesre „varázsolni”. A különlegességét nem én adom neki, hanem a fotók. Profi fotós képei. Így minden évben türelmesen várok a kedvenc fotósom fényképsorozatára.

Mióta Zéti megszületett éves hagyománnyá vált nálunk, hogy profi fotósnál készítettünk képet. Még a scrapbooking közelében sem jártam, de ez már akkor is fontos volt. Azóta pedig még fontosabb szerepet kapott. Minden a fényképektől indul el. Tudom, hogy értitek, miről beszélek, mert aki most olvassa soraim, hasonlóan érez és gondolkozik. Az idei fotózást Lotti egy éves szülinapjához kötöttem. A fényképek nem is olyan régen megérkeztek hozzánk, így ideje volt az első oldalt elkészítenem.

Számomra idén különleges az, hogy fekete-fehér fotókkal dolgoztam. Életemben először eszembe jutott, hogy így is lehet fotókat előhívatni. 🙂 Egy családi kép és a gyerekekről egy-egy portré. Ezt már az év elején így terveztem. A családi fényképet kettőbe vágtam, egy olyat kerestem, ami jól felezhető.

Karácsonyra ajándékba kaptam (Zsámboki Judit ezer köszönet érte még egyszer) a 2015-ös kivágott feliratot. Egyszerűen imádom, de teljesen átlátszóra nem akartam hagyni, zavart az első hét képe, ezért kapott egy pauszpapír alátétet és a zászlósort (Simple Stories, I am 6×6-os készlete)

Már egy ideje imádom a shaker boxot, szeretem használni, gyakran meg is teszem, így a jobb alsó sarokban is egy ilyen kapott helyet. Most már csak egy kicsit díszítettem az oldalt: csipik, feliratok, és kártyák. Idén az első oldalra került egy pár ösztönző felszólítás is. (A napokban fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy mi a PL további áldása: segít tudatosan élni, újra élni, átélni, átgondolni, rendszerezni, helyére tenni a dolgokat, a gondolatokat, élményeket, emlékeket.)

A hosszú bevezető után pedig itt az én kezdőoldalam:

1 2 3 4És még mielőtt elköszönnék tőletek, mindenféle további szófecsérlés nélkül megmutatom nektek az előző évek kezdőoldalait is. Van, amiben vannak különlegességek számomra, vannak, amik egyszerűségük miatt azok.

2011 2012-1 2012-2 2013-1 2013-2 2014

Kíváncsi vagyok a ti kezdőoldalaitokra is. Feltöltenétek őket a facebookos PL csoportunkba?

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!